ELSŐ FEJEZET – AZ ÁSZANÁK
srí-ádináthája namó ‘sztu taszmai jénópadistá hatha-jóga-vidjá
vibhrádzsaté prónnata-rádzsa-jógam áródhum iccshór adhiróhiníva /1/
Dicsőséget Ádináthának (Sivának), aki kifejtette a hatha-jóga tudományát, ami lépcső gyanánt vezeti a gyakorlót rádzsa-jóga magasabb szintjei felé.
Sivát tartják a hatha-jóga tudomány atyjának, aki megtanította azt az emberiségnek. Ezt a nézetet a Gheranda-szamhitá is osztja (2.1-2.), mely szerint az Úr Siva 8 400 000 ászanát pbált ki, és ebből 84-et emelt ki. Gheranda Muni szerint e 84-ből csupán 32 hasznos az emberiség számára. Ugyanakkor Siva a Nátha hagyomány eredetének is tekinthető, hiszen a következő versben felsorolt mesterek (főleg Matszjéndranátha és Górakhnátha) a Nátha tradíció (ami szanszkritül fenntartót jelent) híres gurui voltak.
Fontos még megérteni az astanga-jóga, a hatha-jóga és rádzsa-jóga elnevezések közötti kapcsolatot. Az astanga-jóga mindkettőt magában foglalja, míg a hatha-jóga főként az alsóbb lépcsőfokokat (ászana és pránájáma) emeli ki a jóga lépcsőjéből, míg a rádzsajóga (királyi jóga) dominánsan az utolsó három lépcsőfokra (dháraná, dhjána és szamádhi) építkezik. Nyilván minden jóga célja a rádzsa-jóga, a hatha-jóga gyakorlói viszont fontosnak tartják az alapok (ászana és pránájáma) megfelelő elsajátítását, mivel az könnyebben elvezet a rádzsa-jóga magasabb szintjeire. A ha-tha szóösszetétel a nap és a hold-energiákra vonatkozik, amelyek az ídá és pingalá-nádíkban (energiavezetékekben) keringenek), és a hatha-jóga gyakorlatainak célja a harmónia megteremtése ezen energiák között.
A szanszkrit versek után, amelyeket fonetikus átírással közlök, vastag betűvel szedtem a
versek fordítását, majd normál betűvel magyarázatokat fűztem hozzá.
pranamja srí-gurum nátham szvátmáráména jóginá
kévalam rádzsa-jógája hatha-vidjópadisté /2/
Jógi Szvátmáráma, miután először tiszteletét ajánlotta gurujának, Srínáthának,
elmagyarázza a hatha-jógát, amely csupán előkészület a rádzsa-jóga eléréséhez.
A mű szerzője Jógi Szvátmáráma (a neve azt jelenti, hogy az, aki a saját önvalójában leli örömét; szva – saját, átmá – önvaló, áráma – aki boldogságot tapasztal). Mint ahogyan a védikus kultúrában szokásos, mielőtt mondanivalójába kezd, felajánlja a tiszteletét a gurujának, akitől e tanítások származnak, és az áldását kéri, hogy a törekvése sikerrel járjon.
bhrántjá bahu-mata-dhvánté rádzsa-jógam-adzsánatám
hatha-pradípikám dhatté szvátmárámah kripákarah /3/
A sokféle vélemény nyomán fakadó sötétség okán az emberek képtelenek megérteni
a rádzsa-jógát. Együttérzésében Szvátmáráma összeállította ezt a Hatha-pradípikát,
hogy eloszlassa ezt a sötétséget.
A védikus irodalom (és azon belül a jóga-írások) célja az, hogy a bennük rejlő tudás által szétoszlassák a tudatlanság sötétségét az emberiség fejében. Ez a vers megmagyarázza a mű címét, ugyanis a pradípiká kifejezés lámpást, mécsest jelent, amely eloszlatja a sötétséget.
hatha-vidjám hi matszjéndra-góraksádjá vidzsánaté
szvátmárámó ‘thavá jógí dzsáníté tat-praszádatah /4/
Matszjéndra, Góraksa, és a többi [guru] ismerte a hatha-vidját, és az ő kegyükből
Jógi Szvátmáráma is tőlük sajátította azt el.
A vidjá kifejezést tudást, tudományt jelent. A vers egy fontos elvet emel ki: a mester és tanítvány kapcsolatában a tanítványnak elégedetté kell tennie a mestert a törekvésével és a szorgalmas tanulással, mert a valódi tudás a mester áldásából nyilvánul meg a tanítvány szívében.
srí-ádinátha-matszjéndra-sábará-nanda-bahiraváh
csaurangí-mína-góraksa-virúpáksa-bilésajáh /5/
manthánó bhairavó jógí sziddhir buddhascsa kanthadih
kórantakah szuránandah sziddhipádas csa csarpatih /6/
kánérí púdzsjapáddas csa nitjanáthó nirandzsanah
kapálí bindunáthas csa kákacsandísvaráhvajah /7/
allámah prabhudévas csa ghódácsólí csa tintinih
bhánukí náradévas csa khandah kápálikasz tathá /8/
A korábbi időkben a következő sziddhák (megvilágosult mesterek) léteztek:
- Srí Ádinátha (Siva)
- Matszjéndra
- Sábara
- Ánanda
- Bhairava
- Csaurángí
- Mína
- Góraksa
- Virúpáksa
- Bilésaja
- Manthána
- Bhairava
- Sziddhi
- Buddha
- Kandhadi
- Kórantaka
- Szuránanda
- Sziddhipáda
- Csarpati
- Kánérí
- Púdzsjapáda
- Nitjanátha
- Nirandzsana
- Kapálí
- Bindunátha
- Kákacsandísvara
- Alláma
- Prabhudéva
- Ghódácsólí
- Tintini
- Bhánukí
- Náradéva
- Khanda
- Kápálika stb.
A sorrend vélhetőleg nem teljes, és ha mindegyik megelőző mesterre egy emberöltőt számítunk (50 év, bár az esetüknben ez sokkal több is lehetne), akkor ez már 1700 évet jelent, tehát ez a tudomány ilyen formában minimum az i.e. 3. században létezett, de persze a mű tanulásga szerint már az univerzum kezdete óta birtokolja az Úr Siva.
